Címke Lélek

Cserkészfény – ADVENT 2.

Ma régi-új csapattagjaink Rettegi Zsolt (Rezsó) és felesége, Retteginé Böröcz Katica karácsonyi készülődésével ismerkedhettek meg: Mi az első szó, ami eszedbe jut a Karácsonyról? Zs: Várom. S hogy konkrétan mit? A hangulatát, a békességét, a közös ritmusát, az átadott ajándékok felett…

Cserkészfény – ADVENT 1.

Idén az adventi időszak alatt rövid interjúkkal készültünk Nektek, amiben minden héten egy-egy felnőttcserkész testvérünk készülődését ismerhetitek meg. Fogadjátok nagy szeretettel sorozatunk első interjúját Simonné Pungor Marcsival. Mi az első szó, ami eszedbe jut a Karácsonyról?

Áldott Karácsonyt!

Így kívánunk mindenkinek áldott, békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket! Sík Sándor: Karácsonyi álom – részlet „Álom, álom… Betlehemben Kicsike Jézus megszületett. Szép Szűz Mária, egek ékessége, Mi bűnös lelkünk egy édessége Csókkal hajol a jászolka tövébe, Kicsi Jézuskára rájanevet. Édes kicsi…

Advent harmadik vasárnapja

Aranyosi Ervin: Advent – harmadik gyertya Advent, harmadik vasárnap örömgyertyát gyújtunk, rózsaszínre vált a lelkünk, nem nyomaszt a múltunk. Közeledik a Karácsony, öröm gyúl lelkünkben, a szeretet és a hála vendég életünkben. Az Adventi várakozást még az is fokozza, hogy…

Advent második vasárnapja

„Adná az Úr, hogy tényleg az advent csendjében az élő Istent keressük.” Advent második vasárnapján szeretnénk megosztani Veletek Böjte Csaba gondolatait. Úgy az igazi, ha a család együtt nézi meg. 😉 Fél óra napközben, vagy az esti közös ima előtt,…

Cserkészfény – december eleje

December eleje. A házakban már kint vannak a karácsonyi díszek, a gyerekek izgatottan várják az adventi kalendárium meglepetéseit, az adventi koszorúk elkészültek, az első gyertyát már meg is gyújtottuk. Sokunk számára a karácsony előtti időszak sok nehézséget is rejt. Kinek?…

Húsvéti gondolatok

Kedves Cserkészszülők és kedves Cserkésztestvérek! „Boldog Ünnepet!” – „Ja. Persze. Gubbasztani otthon, a barátokkal ezer éve nem találkozva, nem menni moziba, nem inni meg egy sört a haverokkal… Nagy boldogság.” Pedig hidd ez az ünnep pont arról szól, hogy nem létezik kilátástalan…

Húsvét

Húsvét ,,Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt.” (Máté 28,5-6) 2021. 04. 05.

2021 Keresztút

Kedves Cserkésztestvérem! Ezen a linken találod a mai keresztutunk elmélkedését. Remélem a te szívedhez is utat talál egy-egy gondolata. Jó Munkát!