VezeTörtök

Ma a többi nevelési vezető bemutatkozását olvashatjátok. 🙂
Igaz, múlt héten a rajvezetőket mutattuk be Nektek, de van valaki, akiről eddig nem olvashattatok, még pedig Szabó Juli, a rover rajvezetőnk. Csapatunk lelki vezetőjeként Marcsi tevékenykedik, az őrs- és rajvezetőket pedig Harkay Gabó fogja össze.

Szabó Juli

Hétéves korom óta vagyok az 51. Sík Sándor cserkészcsapat tagja, ez alatt a majdnem 20 év alatt életre szóló tapasztalatokat szereztem a cserkészetnek köszönhetően. Az ELTE jogi karán szereztem diplomát, fél évet Brüsszelben dolgoztam az Európai Bizottság gyakornokoként. Jelenleg Budapesten élek, ügyvédjelölt vagyok egy polgári jogi ügyekkel foglalkozó irodában.

Simonné Pungor Mária

„Marcsi vagyok, már öregcserkész kategória, a múltszázadban lettem cserkész olyan régen, hogy csak na, de még emlékszem 1989-ben. A havasi gyopár őrs őrsvezetőjeként kezdtem a cserkészpályafutásomat. Aztán sokféle szolgálati helyem volt. 14 évig voltam parancsnok, ezen idő alatt rengeteg segítséget kaptam vezetőtársaimtól Stampf Ilditől és Király Zoltántól nélkülük nem ment volna. Hiszen ez idő alatt találtam rá férjemre, aki nem cserkész – és stabilan kitart ezen elhatározása mellett. 3 gyermekkel ajándékozott meg minket az Úr. Ők viszont mind hárman a csapat aktív tagjai jelenleg is. Civilben gyógytornászként igyekszem segíteni a hozzám fordulóknak. A munkahelyemen is több cserkész kollégával dolgozom együtt. Maradék délutáni időmben a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub munkájába kapcsolódom be, ahol szintén több cserkésztestvéremmel találkozom. A nap hátralevő órácskáiban, mint kerületi MustáRügy vezető, a cserkészkerületünk lelki ügyeiért tevékenykedem és a 24 órából, ha még marad, akkor a csapat lelki ügyeibe és a kerületi vezetőképzésbe is meg-megjelenek néha. Mindezek előtt, a legfontosabb számomra a családom, értük anyatigrissé tudok változni. Szeretek játszani, társasozni, nagyokat nevetni, régen gyűjtöttem bélyeget, szalvétát, csoki papírt, sokat sportoltam, táncoltam… Ma a legnagyobb luxus, ha egy jó könyvet el tudok olvasni.”

Harkay Gabó

„Keszthelyen nőttem fel, ott találkoztam a cserkészettel is. Hamar őrsvezető, majd segédtiszt lettem, akkoriban nagy szükség volt a vezetőkre. A cserkészetnek köszönhetem a férjemet, Pétert, és így igazából az egész családomat is. Három idősebb lányunk mind a csapat tagja, már olvashattatok róluk itt, hiszen ők is vezetők. Legkisebb fiunk, Bence, még óvodás. Az időm nagy részét a családom teszi ki, emellett nemrég kezdtem trénerként dolgozni a megyeri rendőr-főkapitányságon. Cserkészként jelenleg a csapatban a vezetők vezetőjeként vagyok jelen, illetve a kerületi elnökség tagjaként, mint vezetőtiszt. Szabadidőmben szeretek olvasni, varrni és horgolni.”

A következő hetekben a vezetőség másik oldalával, az operatív vezetőkkel találkozhattok majd. 🙂