2020. 12. 17.
Kosztolányi Dezső: Szerenád
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst porát.
Didergve járok ablakodnál
a hófehér, nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem meg se hallható,
mert zsongva, súgva, és zenélve
halkan szitál alá a hó.
szitálja le ezüst porát.
Didergve járok ablakodnál
a hófehér, nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem meg se hallható,
mert zsongva, súgva, és zenélve
halkan szitál alá a hó.
S körülvesz engem, zordon árnyat
egy hófehér, szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mit angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul
halkan zenél a tiszta hó.
egy hófehér, szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mit angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul
halkan zenél a tiszta hó.
Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csöndes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csöndes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!
(1904)