Csak Istennél csendesül el lelkem,
tőle kapok segítséget.
Csak ő az én kősziklám és szabadítóm,
erős váram, nem ingadozom sokáig.”
Zsoltárok könyve 62:2-6
2020. 12. 18. 

A Szentírástól Kelet bölcselőin át a kortárs gondolkodókig sokan hívják fel a figyelmünket, hogy a csend rendkívül fontos. Nagy dolgok általában nagy csendben történnek, de csend és hallgatás nem ugyanaz. A csend nem passzív némaság. Lelkiségi szerzők gyakran szólnak arról, hogy az elcsendesülés a bölcsesség forrása, és az imádságos lelkület sem nélkülözheti a csendet. Isten sokféleképpen szólhat hozzánk, és úgy látszik, az egyik legkedvesebb nyelve a csend.

A sok beszéd nemcsak másokat fáraszt, idegesít: magunk is kifáradunk, kiégünk miatta. Szent Jakab levele szerint, aki sokat beszél, többet vétkezik nyelvével: fölösleges fecsegés, rágalom, pletyka (Jak 3), eltávolodunk az egyedül szükségestől. A hallgatásban lehet igazán összpontosítani, észrevenni, amire különben föl se figyelnénk. Szívünk, értelmünk érzékennyé válik a lélek legfinomabb sugallataira is, magának Istennek a befogadására.

P. Béky Gellért SJ

 

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

Up ↑