Csak Istennél csendesül el lelkem,tőle kapok segítséget.Csak ő az én kősziklám és szabadítóm,erős váram, nem ingadozom sokáig.”Zsoltárok könyve 62:2-6
A Szentírástól Kelet bölcselőin át a kortárs gondolkodókig sokan hívják fel a figyelmünket, hogy a csend rendkívül fontos. Nagy dolgok általában nagy csendben történnek, de csend és hallgatás nem ugyanaz. A csend nem passzív némaság. Lelkiségi szerzők gyakran szólnak arról, hogy az elcsendesülés a bölcsesség forrása, és az imádságos lelkület sem nélkülözheti a csendet. Isten sokféleképpen szólhat hozzánk, és úgy látszik, az egyik legkedvesebb nyelve a csend.
A sok beszéd nemcsak másokat fáraszt, idegesít: magunk is kifáradunk, kiégünk miatta. Szent Jakab levele szerint, aki sokat beszél, többet vétkezik nyelvével: fölösleges fecsegés, rágalom, pletyka (Jak 3), eltávolodunk az egyedül szükségestől. A hallgatásban lehet igazán összpontosítani, észrevenni, amire különben föl se figyelnénk. Szívünk, értelmünk érzékennyé válik a lélek legfinomabb sugallataira is, magának Istennek a befogadására.
P. Béky Gellért SJ
