Táborparancsnoki interjú

Reméljük, még mindannyiótokban élénken élnek nyári táborunk emlékei, szívesen gondoltok vissza a sok-sok játékra, a közös éneklésekre, a tábortüzekre vagy az őrsök viccesebbnél viccesebb műsoraira. Azonban minden együtt töltött nap minden programján már a tábort megelőző hónapokban, hetekben, sőt még a tábor alatt is rengetegen dolgoztak, hogy ez a 10 nap mindenkinek felejthetetlen maradjon. Hatalmas köszönet illeti ezért a napostiszteket, a rovereket, az őrsvezetőket és természetesen az őrsök tagjait is. De mindez nem jöhetett volna létre táborparancsnokunk, Horváth Laci nélkül, aki most egy interjú keretein belül nyújt betekintést a tábor szervezésének kulisszái mögé, sőt saját gondolatokat, élményeket is megoszt velünk. Olvassátok szeretettel!

 

  1. Először is: hogyan készül általában egy táborparancsnok a táborra? Mik a legfontosabb szerveznivalók?

Azt, hogy általában hogyan készül egy táborparancsnok azt nem tudom, hiszen én első alkalommal lettem ezzel megbízva, de azt elmondhatom, hogy én rengeteg email és üzenet váltással és telefonálgatással és nem kevés izgulással. Szerencsére a csapat már túl van pár táboron, így egy igen tapasztalt és segítőkész rover gárdával tudtam együtt dolgozni, illetve Marci (aki a legutóbbi pár táborunkat vitte) is segített az elindulásban. Ami talán a legfontosabb feladata egy táborparancsnoknak, hogy minden feladatra megtalálja a megfelelő embert, aki azt becsülettel elvégzi, legyen szó olyan apróságról, mint a kézműves eszközök beszerzése, egészen a táborhely kijelöléséig. A legkisebb dolgot sem szabad kihagyni, hiszen az egész táborra rányomhatja a bélyegét egy félresikerült program.

 

  1. Mitől tartottál legjobban a tábor előtt? Miről gondoltad, hogy a legnehezebb lesz kézben tartani?

Az idei tábor célja az őrsi identitás fejlesztése volt, emiatt több olyan programunk is volt, ami erre koncentrált. Volt például egy teljes őrsi nap, aminek keretében az őrsök az egész napot magukban, egymással töltötték. Emiatt kicsit aggódtam, hogy milyen visszhangja lesz és nem fog-e teljesen szétesni miatta a tábori fegyelem, vagy esetleg nem sokall-e be valamelyik őrsvezető.

 

  1. Végül tényleg gondot okozott, vagy könnyebben ment, mint ahogy számítottál rá?

Szerencsére semmi komolyabb problémát nem okozott, sőt általában a kívánt hatást érte el az őrsöknél. Ez persze nem az én érdemem, hanem az adott napi napostiszté (Köszi Magdi!) és a remek ŐV-csapaté, akiknek ezúton is nagyon köszönöm azt a rengeteg munkát, amit az idei táborba is beleraktak.

 

  1. Mit csinálnál másképp most?

Van pár apróság, amit így utólag, azután, hogy megtörténtek, másképp csinálnék, de talán a fő dolog a feladatok delegálása lenne. Elég sok kisebb feladatot meghagytam magamnak, ami így utólag nem volt valami jó ötlet, mivel elvonta a figyelmemet más fontosabb dolgokról.

 

  1. Mi volt a tábor mélypontja?

A kicsit félresikerült rover portyán volt egy pillanat, amikor elég rosszul éreztem magam. Részben a saját hibám is volt, hogy nem lett rendesen leegyeztetve az útvonal és az alvóhely, így ez eléggé bántott, de szerencsére végül ebből sem lett nagyobb probléma.

 

  1. Mik voltak számodra a tábor legjobb pillanatai?

Nehéz lenne felsorolni az összeset, szerencsére ilyenből sokkal, de sokkal több volt, mint a rossz élményekből. Amik számomra a legkedvesebbek, talán az őrsi főzésen előadott kis műsorok és pár tábortűzi pillanat (Hangiéval az élen), de én mindig örültem, amikor úgy éreztem egy programot élveznek a cserkészek.

 

  1. Vállalnád-e máskor is a táborparancsnokságot?

Igen, persze! Sajnos azt nem tudom biztosra mondani, hogy ez a jövő évben történik-e ez meg, de mindenképpen szeretnék még tábort vezetni. Nekem abszolút pozitív élményként jött le az a sok támogatás és segítség, amit a szervezésben és a lebonyolításban résztvevő emberektől kaptam. Úgy láttam, hogy a gyerekeknek is sikerült egy összességében pozitív, maradandó élményt szereznünk, szóval végülis úgy érzem, megérte belefektetni az energiáimat.

 

  1. Végül: sikerült kipihenned magad?😊

Még nem, de talán a téli táborig sikerül.

Comments are closed.

| Theme: Baskerville 2 by Anders Noren.

Up ↑