Pápalátogatáson a csapat

Április utolsó hétvégéjén Ferenc pápa Magyarországra érkezett. Látogatása alkalmából több mint 200 cserkész gyűlt össze Budapest egyik iskolájában, hogy a három nap során segítséget nyújtson a programok lebonyolításában. A hétvégéről csapatunk tagjainak beszámolóját itt olvashatjátok:

Mi volt a cserkészek programja ebben a három napban?

A Pápalátogatás alatt különböző feladataink voltak. Első nap pénteken képzéseken vettünk részt, melyek során különböző hasznos tanácsokat kaptunk, hogy semmi ne érjen minket váratlanul az eseményen. Szombaton bejártuk a pápai szentmise helyszínét és ott megkaptuk a vasárnapi feladatainkat. Ezek után megnézhettük a Parlament zegzugos termeit, majd az épületben ebédeltünk a délelőtt végén.

A délután folyamán a csapat egyik fele egy rövid pihenő után elment sétálni a várba, mi, fiatalok pedig a Forrásponton vettünk részt. Nagy élmény volt számunkra, hogy találkozhattunk a Szentatyával a Papp László Sportarénában. Nagyon megérintettek a szavai, különösképpen, amikor magyarul szólt hozzánk: „Aki mer, az nyer!”. A napot egy közös vacsorával és zsolozsmával zártuk.

Korai lefekvés után vasárnap 3:45-kor ébredtünk, hogy aztán az éj leple alatt végigvonulva az utcákon öt órára a Kossuth térre érjünk. Az esemény előtt még segítettünk a helyszínen előkészíteni a zarándokok ajándékait. Egy órával később, hajnali hatkor kinyitották a kapukat és ekkor kezdődött a legnagyobb szolgálattevésünk az eseményen. Mindenki a saját szektorában segített az embereknek megmutatni hova ülhetnek, állhatnak, merre menjenek, a mozgássérült híveket 50 cserkész támogatta a helyére és többen a szentmise alatt is segédkeztek nekik. A szentmisén együtt vettünk részt, szívünkbe zárva Ferenc pápa szavait. A mise alatt az áldoztatás lebonyolításában kellett segédkeznünk, amit örömmel tettünk. Az esemény után visszamentünk a szállásunkra, ahol elbúcsúztunk egymástól és lelkiekben gazdagodva térhettünk haza. (Simon Hangi)

Mi volt a kedvenced a pápalátogatáson?

Minden jó volt, de a legjobb, hogy sok ismerős volt a NEK-ről és a 3. kerületből. (Stampf Ildi)

Ami nagyoooon így megfogott az egyik az a Forráspont volt, mivel majdnem 11.000 keresztény ember egy helyen Istent dicsőítette és annyira jó volt a hangulat, főleg a „Meghívtál, hogy vízre lépjek” ének alatt, mikor mindenki a mobiljával világított, mintha kicsi lámpások lennének. Illetve az, amikor az áldoztató pap mellett álltam és tartottam azt a kis fehér zászlót. Olyan érzés volt, mintha nem csak annak a papnak segítenék, aki mellettem áll, hanem egyenesen Istent szolgálnám. Emellett ami nagyon megmaradt az, amikor az egész kontingens úgy vonult ki menetelve és énekelve a térről és minden ember videózott és mosolygott. Az egy ilyen nagyon meghatározó pillanat volt, hogy egy óriási közösséghez tartozni mennyire jó és, hogy annak ellenére amilyen fáradtak voltunk, nagyon jó volt a hangulat és nagyon élveztem. (Sík Dorottya)

Melyik volt a kedvenc dalod a pápalátogatáson?

Győzelemről énekeljen (Simon Boróka)

.

Mi az, ami szerinted nem sikerült a legjobban az eseményen?

Sok volt, amikor csak álltunk, de senki nem tudta miért. De valami oka csak volt… (Kiss Misi)

.

Hogy oldottad meg, hogy ébren tudj maradni egész nap?

Nem tudom, egész jól megoldottam…. mert igazából nem is voltam álmos… na jó, de. Egy kicsit. (Tanai Berci)


A válaszadókon kívül ott volt még csapatunkból: Menges Maia, Simonné Pungor Marcsi, Tanai Gabó és Harkay Eszti. Köszönjük a szolgálatot!