Mit jelentett NEKünk?
Ma Marcsi elgondolkodtató és megható sorait osztjuk meg Veletek. Érdemes elolvasni.
„….ott lehettem egy Eucharisztikus kongresszuson azt a helyet jelölve egy zászlót tartva az emberek számára, ahol Jézussal találkozhatnak az oltáriszentségben.”
Mit jelentett NEKem? Az első szó, ami eszembe jut az alázat, a fejhajtás, a tedd magadat háttérdbe, az egódat és azt, hogy most mit szeretnék, mit gondolok az nem lényeges. Azt tegyem, amit mondanak, ami most itt ebben a percben a feladat és mindeközben el ne felejtsem miért is jöttem: azért, hogy tetteimmel, jelenlétemmel, hozzá állásommal és elsősorban a szívemben lévő szeretettel Istent szolgáljam. Ne morogjak, ne legyek elégedetlen és meglássam a jót, derítsek mosolyra másokat. Ez így leírva szép, de nagyon nehéz volt és sajnos sokszor nem sikerült.
Sok megérintő pillanatban volt részem és rengeteg Isteni szeretet ajándékot kaptam az egész hét alatt. Csak néhány: A nyitó mise előtt a harmadik feladat kiosztáson végül kiállítottak, hogy most nem kell csinálnom semmit, bevallom nagyon rosszul esett, hiszen, ahogy minden szolgálatot tevő cserkészben bennem is bennem volt, hogy azért jöttem, hogy tegyek valamit nem azért, hogy itt üljek. Aztán az utolsó pillanatban mégis feladatom lett és egy áldoztató atyát kísérhettem. Ez volt az az ajándék, amiért talán a leghálásabb vagyok az Úrnak, ott lehettem egy Eucharisztikus kongresszuson azt a helyet jelölve egy zászlót tartva az emberek számára, ahol Jézussal találkozhatnak az oltáriszentségben. Ennél nagyobb dolog nincs. Köszönöm és hálás vagyok érte.
A hét 5 napját a Hungexpón töltöttük ott se tudhatta előre az ember pontosan mi is lesz az napi a feladata, eleinte azt se tudtam mit hol találok, vagy ki lesz éppen ott az előadó ahova beosztottak, de a nem vagy itt hiába – gondolattal vezérleve, beültem az előadásra és meghallgattam Damian Stayne : Közösségben Istennel az Eucharisztiában és Jézus szent nevében című előadást. ( ezt most az olvasok kedvéért a program füzetből írtam ki, hogy hiteles legyen).Ami akkor, ott megfogott az előadásból és nekem szólt és most is munkálkodik bennem az két mondat: Keresd a szentmiséken mikor robban fel a szívedben Isten. A szentmisén lenni hasonlít egy aknamezőre miközben ott vagy , sose tudhatod mikor robban be a szívedbe Isten, mivel szólít meg az nap . Ez a hasonlat nagyon tetszett. A másik mondat, egy rövid imádság: Jézus, könyörülj rajtam! és ennek a pár szónak a kibontott valósága és jelenléti ereje ragadott meg.
Egy harmadik elkapott gondolat volt csupán mikor úton voltam valahonnan valahova és talán Mary Healy mondta: A gyógyulás a megbocsátással kezdődik. – ezen azóta nagyon sokat gondolkodom és próbálom lefordítani a mindennapjaimra. Gyógytornászként ennek van egy sajátos aspektusa számomra.
Aztán talán még néhány rövidke érzés a NEK hetéből: A szerdai cserkész szentmise lélekemelő ajándéka. Ekler Lucával való találkozás, ahogy mögém lépett, befogta a szemem a két kezével és tudtam, hogy ő az és mindaz az öröm, amit Luca jelenléte okozott elmondhatatlan, büszke voltam Rá és hálás az Isteni kegyelemért, ami általa az emberekben munkálkodik és, hogy részem lehetett ebben. Hálás vagyok az Úrnak, hogy szolgálhatok, hogy mindig elhalmoz ajándékaival, csak észre kell vennem azokat és hagyni, hogy Jézus alakítsa az életemet.
Felemelő és libabőrös érzés volt a Hungexpon hallgatni az erre az alkalomra írt roma mise zenedarabot a szentmisében, vagy a határon túlról érkezett cserkész testvérek és zarándokok jelenléte. Megérintő volt számomra a kongresszus ökumené szándéka és jelenvalósága.
Most, hogy így végig gondolom a hét eseményeit a csütörtök esti Taize-i imaóra élménye is feltör bennem, ahogy ott ültem teljes fáradságomban és hagytam, hogy csak úgy körülvegyen a jó és az öröm. Ó és a Forrás pont koncerten együtt énekelni sok-sok fiatallal. Aztán a szombati napon a megpihenő jelenlét a Kossuth téri szentmisében és a körmenet, ahol győzelemről énekelt napkelet és napnyugat…. mind közelebb vittek Istenhez. A záró szentmisén sajnos inkább technikai volt a jelenlétem, hazajőve meghallgattam újra Szentatya gondolatait, azt éreztem, hogy pontosan arról beszél, amit én az elmúlt héten megéltem, ne mi legyünk a középpontba, tudjunk hátra lépni és alázattal jelen lenni a hétköznapokban és hagyjuk, hogy átalakítson bennünket az Isten.
Mindezekből mi a lényeg? Az Isteni szeretet, amiből minden forrásunk fakad… és, hogy erről idehaza se feledkezzünk el és vigyük ezt az örömhírt az emberek közé.
(Simonné Pungor Mária)
